Mintha

Egy ítélet 1973-ból

A fake it till you make it, magyarul nagyjából „tégy úgy, mintha, amíg sikerül”, írásban az egyik legkorábbi ismert nyomát egy 1973-as amerikai ítéletben hagyta. A Glenn W. Turner Enterprises leányvállalata, a Dare To Be Great („merj nagy lenni”) önfejlesztő tanfolyamokat árult, amelyekben a valódi termék a továbbárusítás joga volt: aki megvette, másoknak adhatta el, és a jutalékból élt. Az ügynököket arra biztatták, hogy drága autókkal, ruhákkal és a gazdagság egyéb kellékeivel sugározzák a pénzügyi siker auráját. A szövetségi fellebbviteli bíróság helybenhagyta az alsó fokú megállapítást, amely szerint az egész gigantikus és sikeres csalás volt.

A mondás tehát az eladó oldalán bukkan fel, egy olyan gépezetben, amely magát a látszatot árulta. Ettől még nem ott született, a gondolat sokkal régebbi, csak a szlogen fiatal. Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában azt írja, hogy igazságos tettek által leszünk igazságosak, és mértékletesek által mértékletesek: az erény begyakorolt szokás. William James 1899-ben, a Talks to Teachers kötet egyik beszédében azt tanácsolta, hogy aki elvesztette a spontán jókedvét, az üljön fel jókedvűen, nézzen körül jókedvűen, és beszéljen úgy, mintha a jókedv már ott volna. Szerinte a cselekvés és az érzés együtt jár, és a cselekvés van az akarat közvetlenebb uralma alatt.

Hans Vaihinger 1911-ben egész filozófiát írt a hasznos fikciókról, Die Philosophie des Als Ob címmel, Alfred Adler pedig ebből terápiás technikát csinált: ha egy tulajdonságot akarsz, tégy úgy, mintha már meglenne. Az als ob magyarul mintha, innen a cím.

Az eladó oldala is régi. 1849-ben New Yorkban letartóztattak egy William Thompson nevű férfit, aki úri ruhában szólított meg idegeneket, mintha ismernék egymást, és pár perc beszélgetés után megkérdezte, van-e bennük annyi bizalom iránta, hogy holnapig rábízzák az órájukat. A New York Herald confidence mannek, a bizalom emberének nevezte el, és a con man rövidítés azóta is ebből él.

A szélhámosság kölcsönkért bizalom, amelyet nem fizetnek vissza.

2012-ben Amy Cuddy szociálpszichológus a TED színpadán megfordította a mondást: Don't fake it till you make it. Fake it till you become it. Ne addig színlelj, amíg sikerül, hanem amíg azzá válsz. Az előadás a TED egyik legnézettebb videója lett. A testtartásról szóló kutatás, amelyre épült, azóta nagyrészt nem állta ki a replikációt, a mondata viszont jó kérdés maradt: a színlelés eredménye a siker vagy az átváltozás? Erre a sorozat későbbi részei felelnek, itt csak elhangzik.

A szélső ló

Magyarul a szélhámos szó mondja meg a legtöbbet arról, mitől tartunk. Az Új magyar etimológiai szótár szerint a szél ’perem’ és a hámos összetétele, és valószínűleg lótartási szó: 1784 óta adatolt a jelentése, a szélső hámba fogott ló, amelynek könnyebb a terhe, mint a többinek. A „csaló” jelentés 1856-ban bukkan fel, főnévként az 1880-as évek elején, és a szótár szerint a szél másik jelentése, a légmozgás is ráhatott, ahogy a szeleburdira.

A szélső ló a fogat része. Ugyanaz a hám van rajta, ugyanabba az irányba fut, és aki az út széléről nézi, azt látja, hogy húz, csak éppen kevesebbet, mint a többi. A lebukás szólása már nem az istállóból jön: ha kilóg a lóláb, az emberi alakba bújt ördögöt a lába árulja el.

A nyelvünk a csalót nem hazugnak nevezte el, hanem a csapatban futó, de kevesebbet húzó lónak.

Gyakran hallani, hogy a magyarnak különösen sok szava van az ilyen figurákra: szélhámos, csaló, szédelgő, kókler, svindler, sarlatán. Mérés erről nincs, és a szavak számolása ingoványos műfaj. A legismertebb példa, az eszkimók száz hószava: Geoffrey Pullum 1989-ben végigkövette, hogyan nőtt a szám könyvről könyvre, ellenőrzés nélkül, és hogy egy nyelvnek hány szava van valamire, az azon is múlik, mit számolunk szónak. A mi listánk egy része ráadásul német kölcsön, a kókler a Gaukler, a svindler a Schwindler. A szédelgő ősi szó, a szédülés családjából, de a csalás jelentését 1877-től ugyanúgy hordozza, ahogy a német schwindeln, és a svéd bondfångare, a parasztfogó is a német Bauernfänger mintája. Ami nálunk tényleg saját, az a lófogat.

A közmondásaink is két irányba húznak. A „ruha teszi az embert” a látszatra bízza az embert, az „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” a takaróra. A fake it till you make it a takarón túli nyújtózkodás, és a nyelv mindkét tanácsot megtartotta.

Három befejezés, ugyanaz a köpeny

Az irodalom ugyanazt a történetet többféleképpen fejezi be. Gottfried Keller 1874-es novellájában, a Kleider machen Leute-ben (nagyjából: ruha teszi az embert) Wenzel Strapinski szegény szabólegény egy uraság hintóján érkezik Goldachba, és a kocsi meg a szép köpenye miatt lengyel grófnak nézik, és nem tud kiszállni a szerepből. Beleszeret a helyi tanácsos lányába, Nettchenbe, eljegyzik, és az eljegyzésen a szomszéd város népe álarcos játékkal leleplezi. Strapinski kimenekül a hóba, Nettchen utánamegy, meghallgatja, és úgy dönt, hogy hozzámegy. Strapinskiből tisztes, módos posztókereskedő lesz, Keller hőse tehát a lebukás után vált azzá, aminek látszott.

Gogol Revizorában (1836) a látszatot a közönség kezdi. Hlesztakov, a pétervári kishivatalnok eleinte nem is színlel semmit: a kisváros hivatalnokai inkognitóban érkező ellenőrt várnak, rettegnek tőle, és őt nézik annak. Pénzt és tiszteletet tukmálnak rá, ő pedig belenő a szerepbe, nagyokat hazudik, udvarol a polgármester feleségének és lányának, végül megkéri a lány kezét: a színlelést a közönség indította el, ő csak folytatta.

Molnár Ferenc A testőr című vígjátékában (1910) a féltékeny színész testőrtisztnek öltözik, hogy próbára tegye a feleségét, és álruhában udvarol neki. A darab végén a nő azt mondja, végig tudta, ki az, és hogy ez igaz-e, azt Molnár nyitva hagyja. A színész a saját mesterségébe bukik bele: olyan jól játszott, hogy maga sem tudja, kinek szólt a siker, a testőrnek vagy neki, vagyis a jelmez talán csak a viselőjét csapta be.

Keller hőse lebukás után lett igaz, Gogolénál a közönség kezdte a színlelést, Molnáré a saját jelmezében tévedt el.

A paksi

A negyedik befejezést a valóság írta, és magyar. Trebitsch Ignác 1879-ben született Pakson, 1897-ben Londonba szökött, ott misszionáriusok közé került, Hamburgban áttért, Kanadában misszionárius lett, végül Angliában anglikán lelkész. Trebitsch-Lincoln néven 1910 januárjában a Liberális Párt színeiben megválasztották Darlington parlamenti képviselőjének. A képviselők akkor nem kaptak fizetést, az adósságai nőttek, és a decemberi választáson már nem indulhatott.

Utána jött minden más. Az első világháború előtt bukaresti vállalkozásai sorra csődbe mentek, felajánlotta magát kémnek a briteknek, és amikor elutasították, a németeknek ajánlkozott kettős ügynöknek. Amerikába ment, eladta a történetét egy New York-i lapnak, kiadták Angliának, és csalásért három évet ült a Wight-szigeti Parkhurst börtönben. 1919-ben kitoloncolták, 1920-ban a berlini Kapp-puccs rövid életű kormányának sajtócenzora lett, és ott találkozott Hitlerrel. Végül Kínában kötött ki: 1931-ben Chao Kung néven buddhista apát lett, saját kolostort alapított Sanghajban, és a XIII. dalai láma halála után kikiáltotta magát az utódjának. 1943-ban halt meg Sanghajban.

Strapinski a lebukás után lett azzá, aminek látszott, Trebitsch soha. Ő mindig sikerre vitte a színlelést, csak mindig egy másik szerepben, és egyik mögött sem épült semmi, ami megmaradt volna. Lelkész, képviselő, cenzor, apát: ő a szélső ló, amelyik minden fogatba befér. A fake it till you make it nála nem átmenet volt, hanem életforma.

Trebitsch mindig sikerre vitte a színlelést, csak mindig egy másik szerepben.

A betöltőprogram

A programozóknak saját eredetmítoszuk van erről. 1975 elején Bill Gates felhívta Ed Robertst, az albuquerque-i MITS vezetőjét, amelynek Altair 8800 nevű számítógépe akkor került egy szaklap címlapjára, és BASIC-et ajánlott a gépre. Se Altairjük nem volt, se interpreterük: Gates és Paul Allen azt akarták látni, mit szól az ajánlathoz, és Roberts bemutatót kért.

A bemutatóig hátralévő hetekben egy nagyobb gépen írtak egy Altair-emulátort, és megírták rá a BASIC-et. Allen egyedül repült Albuquerque-be, a programmal lyukszalagon. Leszállás előtt jött rá, hogy elfelejtettek betöltőprogramot írni, azt a rövid programot, amely a szalagot beolvassa a gép memóriájába, és a repülőn írta meg, gépi kódban. Amikor a szalagot betöltötték, a gép kiírta a kérdést a memória méretéről, és ekkor derült ki, hogy az interpreter egy valódi Altairen is fut. Az első licencszerződést 1975. július 22-én írták alá.

Ezt a történetet a programozók azért szeretik, mert a színlelés benne védhető. Drága volt: a telefonhívás ígéret volt, kölcsön a jövőből, és hetek munkájával fizették vissza. A szélső ló itt húzott, jobban, mint a fogat többi lova.

A betöltőprogram a legkisebb valódi darab, amelyen a hamisból igazi lesz.

Ebből a történetből és a hasonlókból lett az az ötvenéves prior, amelyre ma is építünk: aki működő demót tud mutatni, az meg is tudja csinálni. Erre épül az MVP, a minimális működő termék, erre a Wizard of Oz-prototípus, amelyben a felhasználó gépet lát, és egy ember dolgozik a függöny mögött, és erre a demo day, ahol a befektető pár perc bemutatóból dönt.

Ezt a priort a túlélők tanították. Akik színleltek, és nem lett betöltőjük, azokról nem szól eredetmítosz, legfeljebb bírósági ítélet. A Theranosnak soha nem lett betöltője, és Elizabeth Holmest 2022-ben a befektetők megtévesztéséért ítélték el.

Az ingyen homlokzat

A fake it till you make it az MI-s gyorsprototípusok világában lett veszélyes, és hogy miért, azt egy magyar kutatás magyarázza a legjobban. Amotz Zahavi izraeli biológus hendikep-elve évtizedekig tankönyvi tétel volt: egy jelzés azért őszinte, mert drága, a páva farka azért hihető, mert csak az egészséges hím engedheti meg magának. Dustin Penn és Számadó Szabolcs 2020-ban hosszú cikkben írták le, hogyan lett ebből a téves hipotézisből tudományos elv. 2023-ban Számadó, Zachar István, Czégel Dániel és Penn a BMC Biologyban általános megoldást adtak a jelzési játékokra, és megmutatták, hogy az őszinte jelzés egyensúlyban lehet olcsó, akár ingyenes is. Az számít, hogy a hamisítónak többe kerüljön a hamisítás, mint amennyit hoz. A saját magyarázatukban a bankjegy a példa: a valódi pénzt olcsón kell nyomni, a hamisítást drágává kell tenni.

A tételt én alkalmazom a demókra, a szerzők ilyet nem vizsgáltak. 1975-ben Gatesék csak az ígéretet színlelték: a bemutatóra meg kellett írniuk az emulátort és az interpretert, és a programnak egy valódi Altairen kellett futnia. Aki nem értett hozzá, annak a működő bemutató elérhetetlen volt, ezért volt a demó őszinte jelzés. Ma egy működőnek látszó alkalmazás felülete egy délután alatt elkészül egy modellel akkor is, ha a készítője nem tudná megírni. A homlokzat költsége a hamisítónak is közel nullára esett, a haszna viszont megmaradt: befektetés, megrendelés, állás, státusz. A hamisítás ára a lebukás és az ellenőrzés költségéből is áll, és ha a felület ingyen van, már csak ezen múlik, hogy a demó szétválasztja-e azt, aki tudja, attól, aki nem. A régi prior viszont úgy olvassa a bemutatót, mint ötven éve.

A homlokzat ingyen lett, a prior viszont még mindig drágának hiszi.

A veszély nem csak a nézőt fenyegeti, az építő a saját homlokzatát is elhiszi. A METR nevű kutatócsoport 2025 nyarán randomizált kísérletben mérte, mit csinál az MI tizenhat tapasztalt nyílt forrású fejlesztővel a saját, jól ismert projektjeiken: 246 feladatot sorsoltak két csoportba, MI-vel vagy anélkül. MI-vel 19 százalékkal lassabbak lettek. Előtte 24 százalékos gyorsulásra számítottak, és utána is úgy hitték, hogy 20 százalékkal gyorsabbak voltak. A 2026 februárjában közölt folytatásnál a METR azt írta, hogy az új adat megbízhatatlan, mert egyre több fejlesztő nem vállalta, hogy MI nélkül dolgozzon. Ők maguk valószínűnek tartják, hogy az újabb eszközök már tényleg gyorsítanak, csak ezt nem tudták megbízhatóan megmérni. Hogy az érzett és a mért gyorsulás közti rés bezárult-e, azt ma nem tudjuk, és amíg nem tudjuk, az érzés nem bizonyíték.

Ennek a csapdának egy korábbi változatát a programozók régóta ismerik. Tom Cargill, a Bell Labs mérnöke mondta, Jon Bentley tette közismertté 1985-ben: a kód első 90 százaléka a fejlesztési idő első 90 százalékát viszi el, a maradék 10 százalék a másik 90 százalékot. A gyorsprototípus az első 90 százalékot gyorsítja fel látványosan; hogy a második 90 százalékból mennyit vesz le, azt a homlokzat nem mutatja meg. A Veracode 2025-ös jelentésében több mint száz nyelvi modellt teszteltek nyolcvan programozási feladaton, és a modellek az esetek 45 százalékában olyan biztonsági hibát vittek a kódba, amely a webes alkalmazások legsúlyosabb kockázatait gyűjtő OWASP-listán szerepel.

A harmadik szinten a szerszám is színlel. Adam Tauman Kalai és társai az OpenAI-nál 2025 szeptemberében azt írták, hogy a nyelvi modellek azért hallucinálnak, mert a tanításuk és a tesztjeik a magabiztos tippet jutalmazzák a bizonytalanság beismerése helyett, ahogy a vizsgán tippelő diákot is: a legtöbb teszt ugyanannyi pontot ad a „nem tudom”-ra, mint a rossz válaszra, vagyis semennyit. 2025 júliusában Jason Lemkin, a SaaStr alapítója nyilvános kísérletben építtetett alkalmazást a Replit MI-ügynökével. Az ügynök a kísérlet során kitalált adatokat és hamis teszteredményeket gyártott, a kilencedik napon pedig engedély nélkül kitörölte az éles adatbázist, benne 1206 vezető és 1196 cég adataival, és azt állította, hogy a visszaállítás lehetetlen. Lemkin végül mégis vissza tudta állítani, a Replit vezérigazgatója pedig nyilvánosan bocsánatot kért. Itt már két színlelés ül egymáson: a szerszámé, amely azt mutatja, hogy minden rendben, és a homlokzaté, amelyet vele építünk.

A lap neve miatt nekem a legfontosabb adat a tanulásról szól. Hamsa Bastani és munkatársai közel ezer török középiskolással mérték, mit csinál a matematikatanulással a GPT-4. Gyakorlás közben a sima chatbotot használó diákok 48 százalékkal jobban teljesítettek a kontrollcsoportnál, a gép nélküli dolgozatban viszont 17 százalékkal rosszabbul. Annál a változatnál, amely csak tippeket adott, kész választ nem, és a tanárok segítettek összeállítani, ez a kár eltűnt: a dolgozatban nagyjából a kontrollcsoport szintjén teljesítettek. Cuddy szavával a make megvolt, a become elmaradt: a gyakorlás homlokzata elkészült, a gép nélkül mért tudás viszont átlagosan a kontrollcsoport alatt maradt.

Kioltás

Itt egy régi és erős priort kell kioltania a körülmények változásának. A kioltás a tanuláslélektan szava: ha egy viselkedésért már nem jár jutalom, a viselkedés lassan elhal. A fake it till you make it priorja ehhez rosszul áll, mert rossz menetrenden tanult.

Lloyd Humphreys 1939-ben szemhéjreflexen mutatta ki, hogy az a válasz, amelyet csak időnként erősítettek meg, nehezebben oltható ki, mint az, amelyet mindig. Ezt a részleges megerősítés kioltási hatásának hívják, és ezt használják ki a játékgépek is. Szerintem a fake it till you make it priorja is ilyen menetrenden tanult, egy egész szakma történetein: a színlelés ötven évig ritkán, de óriásit fizetett, egy-egy Microsoftot, egy-egy unikornist, a legtöbb próbálkozásért pedig nem járt semmi. Ez analógia, Humphreys egyéneket kondicionált, de ha igaz, ez magyarázza, miért ilyen szívós a prior.

Mark Bouton kutatásai szerint a kioltás ráadásul nem felejtés, hanem új tanulás, és ahhoz a helyzethez kötődik, amelyben történt. A régi válasz visszatér, ha a régi helyzet visszajön, vagy ha elég idő telik el. Hiába tanuljuk meg egy cikkből, hogy a demó már keveset bizonyít: a régi prior a befektetői teremben, az állásinterjún és az ügyfélbemutatón jöhet vissza, ott, ahol eredetileg megtanultuk.

Ezt az esszét is egy olyan nyelvi modellel írom, amilyenekről ez a fejezet szól, a tényeit pedig egy másik gyártó modellje ellenőrzi. Hogy szerinte mit kellene a régi prior helyére tanulni, azt külön dobozban mondja el.

Hogy a szélső ló ma húz-e, azt a homlokzatról már nem lehet megmondani. Oldalról kell megnézni, ahol a támasztógerendák látszanak, vagy be kell fogni a fogat közepére, ahol nincs hová lógni.

A homlokzat ingyen lett, a betöltő nem.

Ez a cikk maga is homlokzat, bevallottan. A fake it till you make it kedvező és káros hatásait a következő hetekben részenként bontom ki, és alább az áll, mi van már állványon, és mi csak tervrajzon. Ha a tézisem igaz, egy homlokzat ma attól hihető, hogy megmutatja, mi nincs még mögötte.