Az első alkalom előtt a hit még a hírekből és a neveltetésből jön.
Három alkalom után, amikor nem jött semmi, ehhez három saját megfigyelés társul, pedig a következmény késhet is.
Tíz megúszás után a hit már nagyrészt a saját tapasztalaton ül.
Tíz megúszás után egy lebukás ebben a modellben öt-hat százalékponttal mozdít rajta.
Avagy mi történik a lélekkel, ha a büntetés elmarad, és mit talál, ha évek múlva mégis megérkezik.
Szerdán körözést adtak ki Matolcsy Ádám ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség elfogatóparancs alapján, gazdasági csalás miatt rendelte el, és európai, valamint nemzetközi elfogatóparancs kiadását is indítványozta. Ugyanazon a napon az apját, Matolcsy György volt jegybankelnököt őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták; a bíróság október 23-án egy hónapra elrendelte a letartóztatását, a döntés nem jogerős. Senki bűnössége nem tekinthető megállapítottnak jogerős bírói döntés előtt, a letartóztatásról szóló döntés sem bűnösségi ítélet, és Matolcsy Ádám lelkébe nem látok bele. Engem a hírben egy ország lelke érdekel, amely évekig azt tanulhatta, hogy bizonyos körökben nem jár következménnyel, ha valaki megszegi a szabályt, és most nyomozati intézkedéseket lát. Hogy ezek mire vezetnek, még nem tudható.
Frissítve 2026. október 24-én: az első változat szerint a nemzetközi elfogatóparancsot már kiadták; a bírósági szóvivő szerint erről még nem született döntés. A letartóztatásról a bíróság azóta határozott.
Platón Az állam második könyvében Glaukón egy gyűrűvel teszi fel a kérdést. Egy pásztor, a lüd király őse, akit a hagyomány Gügésznek nevez, földrengés után egy szakadékban halottat talál, az ujján aranygyűrűvel. Ha a gyűrű fejét a tenyere felé fordítja, láthatatlanná válik. A pásztor a királyi udvarba megy, elcsábítja a királynét, vele együtt megöli a királyt, és megszerzi a hatalmat. Glaukón, aki ezt kihívásként állítja Szókratész elé, azt mondja, hogy ilyen gyűrű birtokában az igazságos és az igazságtalan ember is ugyanarra indulna, mert az emberek csak azért igazságosak, mert nem tehetnek mást. A gyűrű a tökéletes megúszás: a világban semmi nem változik, csak a lebukás esélye lesz nulla.
Szókratész a Gorgiaszban ennek az ellenkezőjét állítja. Aki igazságtalanságot követ el, az nyomorult, de még nyomorultabb, ha nem bűnhődik meg. Az igazságosan kiszabott büntetés szerinte a lélek orvossága, mert megszabadít az igazságtalanságtól, és aki megússza, az a betegségével marad. Pólosz kineveti, és a mai olvasó is hajlik a nevetésre, mert a megúszás ritkán látszik nyomorúságnak, inkább jó üzletnek.
A kérdést ez a kettő feszíti ki. Glaukón kihívása azt kérdezi, igazságosak maradnánk-e, ha nem kellene tartanunk a következményektől. Szókratész azt állítja, hogy az igazságtalanság magának az elkövetőnek árt, a büntetlenség pedig még jobban. A mai kutatás mindkét kérdéshez hozzászól, és egyiküknek sem ad teljesen igazat.
Szókratész szerint az a legnyomorultabb, aki rosszat tesz, és megússza.
Daniel Nagin 2013-as kriminológiai összefoglalója szerint a lebukás valószínűségének elrettentő hatását jóval következetesebb bizonyítékok támasztják alá, mint a büntetés szigorításáét. Ebből egy kevésbé ismert következmény is adódik. Ha a lebukás esélye számít, akkor a fejekben élő esély számít, vagyis a vélt esély, azt pedig a tapasztalat formálja.
Linda Saltzman és munkatársai 1982-ben háromszáz egyetemistát kérdeztek meg kétszer, egy év különbséggel, és ugyanabban az évben William Minor és Joseph Harry rövidebb követéssel megismételte a vizsgálatot. Kiderült, hogy a viselkedés legalább annyira alakítja a vélt kockázatot, mint fordítva: aki közben szabályt szegett, többnyire lebukás nélkül, a második alkalommal kisebbnek becsülte a lebukás esélyét, és ez a kapcsolat erősebb volt az elrettentőnél. Tapasztalati hatásnak nevezték el. Eszerint nem csak a vélt kockázat tartja vissza az embert, a tett is átírja a vélt kockázatot.
A későbbi vizsgálatok tanulásként írták le ugyanezt. Ross Matsueda és munkatársai egy denveri ifjúsági panelben azt találták, hogy a sok büntetlen elkövetés alacsonyabb kockázatbecsléssel jár, Shamena Anwar és Thomas Loughran súlyos bűncselekményeket elkövető fiataloknál pedig azt, hogy a lebukás felfelé igazítja a becslést. Florian Kaiser és munkatársai 2022-es tanulmányukban 3259 fiatal több hullámban felvett adatait elemezték. Az általuk bevallott 36 484 elkövetésből 795, alig több mint két százalék jutott a rendőrség tudomására, és ugyanannál a fiatalnál az elkövetések után csökkent a lebukás vélt esélye. Ha abbahagyta, a becslés idővel visszafelé mozdult. A lélek ebben úgy viselkedik, mint egy jó statisztikus: minden megúszott alkalom egy újabb megfigyelés arról, hogy a büntetés elmarad. A tanul.io-n ezt a hitet priornak hívjuk: azzal a várakozással lépünk be a következő helyzetbe, amit az eddigiek beállítottak.
A tévedés fordítva is működik. Greg Pogarsky és Alex Piquero visszaállító hatásnak nevezte azt a jelenséget, amikor a büntetés után is csökken a következő lebukás vélt esélye, mintha a villám nem csapna kétszer ugyanoda. A nyomát ittas vezetésről szóló döntésekben keresték; a szerencsejátékos tévedésének közeli rokona.
A fejábra ennek a tanulásnak a vázlata. Egy egyszerű bayesi modellben a kiinduló hit negyven százalék, tíz megúszás után tizenhárom, és egyetlen lebukás ezt csak tizenkilencre emeli vissza, mert a hit már sok megfigyelésen ül. A számok kitaláltak, és ez szemléltetés: az emberi hit ennél gyorsabban is fordulhat, például ha egy lebukás azt jelzi, hogy megváltozott a környezet.
A büntetés elmaradása is tapasztalat, és a lélek ebből is tanul.
A tanulás a testben is zajlik. Neil Garrett és munkatársai 2016-ban azt vizsgálták, mi történik, ha valaki ismételten hazudhat a saját hasznára. A résztvevők pénzérmékkel teli üvegek tartalmát becsülték meg egy társnak, és bizonyos helyzetekben többet kaptak, ha félrevezették. Az önző hazugságok átlagosan nőttek a feladat során. A szkennerben vizsgált huszonöt résztvevőnél közben csökkent az amygdala, a vészjelzésben részt vevő agyterület környékén mért érzelmi válasz, és ahol nagyobb volt a csökkenés, ott a következő döntésnél nagyobb lett a hazugság növekedése. Huszonöt ember kevés, a konkrét agyi összefüggés független megismétlését nem találtam, és az agyi válasz nem a bűntudat mérése. Jelnek mégis beszédes: az első kis hazugságnál még szól valami, a sokadiknál már halkabban.
A csúszós lejtő kísérletei ugyanide futnak ki. David Welsh és munkatársai négy vizsgálatban azt találták, hogy aki fokozatosan növekvő alkalmakon át jutott el egy nagyobb szabályszegésig, nagyobb eséllyel követte el, mint akinek hirtelen került elé ugyanakkora alkalom, vagyis a léptéket sok apró megszokás építi fel.
Az sem biztos, hogy a hangulat romlik. Nicole Ruedy és munkatársai 2013-ban azt találták, hogy olyan feladatokban, amelyekben nem volt nyilvánvaló károsult, a csalók átlagosan több pozitív érzelemről számoltak be, mint a nem csalók, és ezt a csalók örömének nevezték el. Egy későbbi, független kísérletsorozat viszont a sikeres hazugság után nem talált külön örömöt. A csalás tehát nem biztos, hogy jólesik, de nem is szükségképpen fáj.
Egy rokon elméleti keret Albert Bandura erkölcsi kikapcsolása (moral disengagement): azt írja le, hogyan függeszti fel az ember a saját erkölcsi önszabályozását. Szerinte az ember nem a mércéjét dobja el, hanem kikapcsolja magán, és ehhez nyolc ismert fogás áll rendelkezésére:
Bandura szerint a kikapcsolás fokozatos. Az ember előbb csak enyhén ártó dolgokat tesz, kis kellemetlenséggel, és ahogy az önvád az ismétléssel gyengül, a lépték nő. Welsh kísérleteiben is ez közvetítette a csúszást. Szókratész betegségét így senki nem mérte, de a jelek egy irányba mutatnak: a riasztás tompulhat, a lépték nőhet, a történet átíródhat, és mindez nem szükségképpen fáj.
Ami nem fáj, az nem is figyelmeztet.
Az irodalom az ellenpéldát szereti. Arany János 1853-as balladájában Ágnes asszony a patakban mossa a véres lepedőt. Elviszik, a bírák előbb életfogytig tartó fogságot mondanak ki rá, aztán a könyörgése után összenéznek, és hazaküldik: „Eredj haza, szegény asszony!” Ágnes hazamegy, és éveken át mossa a lepedőt. A tiszta vásznon is látja a foltot, és a végén már csak a foszlányait mossa.
Dosztojevszkij regényében a vizsgálóbíró, Porfirij meg van győződve Raszkolnyikov bűnösségéről, de a bizonyítást ingatagnak látja, ezért önfeladásra biztatja, és közben az elfogását is kilátásba helyezi. Raszkolnyikov előbb Szonjának vallja be a gyilkosságot, aztán a rendőrségen is, és nyolc év szibériai kényszermunkát kap. Az önfeladáshoz a belső válsága, Szonja és Porfirij együtt vezet, és a megbánása az epilógusban is csak lassan érik.
Mindkét történetben a lélek is büntet, nem csak a bíróság. June Tangney és munkatársai 476 fogvatartottat kérdeztek meg; a szabadulás után körülbelül egy évvel 332-vel készült újabb interjú, 446-ról hivatalos elfogási adatot is szereztek. Akik inkább bűntudatra hajlottak, vagyis a tettükre figyeltek („rosszat tettem”), alacsonyabb visszaesési mutatókat értek el. A szégyenre hajlamosaknál, akik önmagukra figyeltek („rossz vagyok”), ez a védelem nem jelent meg biztosan, viszont ők könnyebben hárították a hibát másokra, és ezen az úton inkább a visszaesés felé mozdultak. Ez együttjárás, nem bizonyított ok, de illik a képbe: a bűntudat a jóvátétel felé visz, a szégyen a bujkálás felé.
Ágnes asszony bűntudata a lepedőn dolgozik, Raszkolnyikové a rendőrségig viszi. Az irodalomban azért drámai a megúszás, mert ott a lélek bünteti meg magát. Hogy ez a valóságban milyen gyakori, azt ezekből a vizsgálatokból nem lehet megmondani. Annyi látszik, hogy az emberek ebben is különböznek, és a bűntudatra hajlamosaknál a belső büntetésnek több esélye van.
A bíróság hazaküldte Ágnes asszonyt, a lepedő nem.
Ugyanez a belső ítélet szól a Tájfődben is: aki lopott pénzzel menekül, a paradicsomban sem tudja élvezni, amit elvitt.
A megúszásból nemcsak az tanul, aki megússza. Kees Keizer és munkatársai 2008-ban hat terepkísérletben figyelték holland utcákon, mit csinálnak a járókelők, ha a környezet azt üzeni, hogy a szabályt mások már megszegték. Az elsőben egy groningeni sikátorban a biciklik kormányára gumiszalaggal szórólapot erősítettek. Ahol a falon a graffitit tiltó tábla alatt nem volt graffiti, a kerékpárosok 33 százaléka szemetelt, vagyis a földre dobta a lapot vagy egy másik biciklire tette; ahol a fal tele volt firkával, 69 százaléka.
Ernst Fehr és Simon Gächter 2002-es közjószágjátékában a költséges büntetés lehetősége segített fenntartani az együttműködést. 240 egyetemista négyfős csoportokban játszott: mindenki húsz egységből fizethetett be egy közös kasszába, amely mindenkinek hasznot hozott. Mindenki hat fordulót játszott büntetési lehetőséggel és hatot nélküle, a résztvevők fele az egyik, fele a fordított sorrendben. A büntetés lehetőségével a saját pénzükből más csoporttagokat büntethettek: egy büntetőpont a büntetőnek egy, a büntetettnek három egységbe került, és a büntető ebből nem szerzett anyagi hasznot, mert a megbüntetettel nem találkozott újra. Mégis sokan büntettek, többnyire a potyázókat. Büntetés nélkül a befizetések visszaestek, a büntetés lehetőségével nőttek.
Ebből az következhet, hogy egy közösség, amely azt látja, hogy valaki megússza, két dolgot tanul meg egyszerre: hogy a szabály nem érvényes mindenkire, és hogy aki betartja, az balek. Ezt a két leckét a kísérletek így nem mérték, de a fenti eredmények ebbe az irányba mutatnak.
A megúszásból az is tanul, aki csak nézi.
modellAz itt hivatkozott kutatások nem mérik közvetlenül, mit gondol a magyar közönség a szabályszegések következményeinek valószínűségéről, ezért ez olvasat, nem eredmény. Kapcsolódó háttéradat a Transparency International korrupcióérzékelési indexe: Magyarország 2024-ben 41 ponttal az Európai Unió utolsó helyén állt, 2025-ben 40 ponttal Bulgáriával együtt a legalacsonyabb pontszámot kapta. Az index a közszféra korrupciójáról alkotott szakértői és üzleti észleléseket összesíti, nem a bűnösséget méri, és a közönség büntetlenségre vonatkozó várakozását sem közvetlenül.
Ha a II. fejezet tanulsága a nézőtérre is érvényes, egy körözés keveset mozdít egy évek óta tanult hiten, ahogy a fejábra egyetlen lebukása is. A bizalmat inkább az erősítheti, ha az ügyeket pártatlanul kivizsgálják, és bizonyítékokon alapuló, jogszerű döntéssel zárják le, akármelyik oldalt érintik; ez a döntés felmentés vagy az eljárás megszüntetése is lehet. Ha a számonkérés csak a hatalom cseréjével jár együtt, a nézőtér azt tanulja meg belőle, hogy a megúszás a hatalommal jár, és ez ugyanaz a prior, csak más névvel.
Isten malmai lassan őrölnek, mondjuk, és néha hozzátesszük, hogy de biztosan. A mondásnak ókori előzménye van: Harbottle klasszikus idézetgyűjteménye szerint Sextus Empiricus már közmondásként idézi. Friedrich von Logau 1654-es epigrammájában a folytatása is megvan: lassan őrölnek, de nagyon finomra. A mondás vigasztalni akar: a büntetés késik, de eljön. A tanuláslélektan szerint viszont a késés nem semleges. Azrin és Holz klasszikus áttekintésében az azonnali büntetés tartósabban csökkentette a viselkedést, mint a késleltetett. Ezek többnyire állatkísérletek voltak, és az évekkel később érkező ítéletekre csak óvatosan lehet belőlük következtetni, de az irány ugyanaz: minél később jön a következmény, annál gyengébben kapcsolódik ahhoz, amiért jár.
Ha a büntetés évekkel később érkezik, a megúszás addigra elvégezte a maga tanítását. A vélt kockázat sok megfigyelésre épülhetett, a riasztás tompulhatott, a történet a nyolc fogás valamelyikével átíródhatott. A várakozásnak ráadásul saját súlya van. Gregory Berns és munkatársai 2006-os kísérletében a résztvevők áramütésre vártak, és 32 emberből kilencen inkább erősebb ütést választottak hamarabb, mint gyengébbet később. A rettegés maga is költség, csak nem azon a mérlegen, amelyen az ítéletet mérik.
Glaukón kihívására a kutatás azt feleli, hogy a megúszás a viselkedést is átírja: csökken a vélt kockázat, és a kis lépések után nagyobbak jöhetnek. Szókratész tételére óvatosabb a válasz. Az érzelmi riasztás tompulására vannak jelek, a lélek romlását viszont senki nem mérte. Szókratész maga is különválasztotta a kettőt: a Gorgiaszban a lélek rosszasága nem a legfájdalmasabb baj, mégis a legnagyobb. Glaukón a nézők ítéletére is kitér, azt viszont nem vizsgálja, hogyan tanul egy közösség a következmény nélkül maradó szabályszegésekből. Egy körözés ezért nem a körözött lelkéről szól: arról ő maga tud, a bűnösségéről pedig, ha odáig jut az ügy, a bíróság dönt. Arról viszont igen, hogy mit tanul a nézőtér, ha az ügyeket pártatlanul kivizsgálják és jogszerű döntéssel zárják le.
Ami lassan őröl, az lassan is tanít.
Ezt az írást is nyelvi modellel írtam, a forrásait egy másik modell ellenőrizte. Az V. fejezet dobozában a modell olvasata áll, jelölve.