Barabási Albert-László mint köztársasági elnök

A kérdés egyszerű: ki legyen a magyar köztársasági elnök? A válasz közhelyei kimerítették önmagukat. „Mértékletes." „Megbízható." „Tekintélyes." „Pártközi konszenzussal." Ezek mind kerékpár-támasztók a válasz mellett, nem maguk a válasz.

A valódi kérdés mélyebb: milyen gondolkodású ember kell ehhez a szerephez egy 2027-es Magyarországon?

Az elnök szerepe közjogilag korlátozott — fontosabb a szimbolikus súly. Ki mit jelenít meg. Mit lát abból, ami a magyar társadalom körül történik. Honnan néz, és milyen léptékben.

Itt kezdődik a valódi kérdés.

Az elmúlt évtizedek magyar közéleti vezetőinek többségében közös egy vonás: lokálisan optimalizálnak. Egy nagyon konkrét magyar kontextus minden rezdülésére érzékenyek — egy faluban, egy páholyban, egy budapesti kerületben, egy Felcsút-méretű világban. Otthon vannak abban a világban. Hitelesen szotyiznak a VIP-páholyban. Tudják, mit jelent egy márkás cipő egy keresztelőn, mit jelent egy nem-megfelelő rokon a környezetben, mit jelent egy kerületi pártgyűlés gyengébb hangulata.

Ez nem rossz tulajdonság önmagában. Sőt — bizonyos szempontból megható, sőt vonzó. De van egy határa.

Ez a fajta gondolkodás helyileg túltanul. Mint egy gépi tanulási modell, amely a training set apró részleteit memorizálja, de elveszti a képességet, hogy a globális mintázatra általánosítson. A magyar politika nyelvén: aki tudja, mit gondol a józsefvárosi piacon az autószerelő, sokszor nem tudja, mit jelent a 21. század közepi globális kapacitás-eltolódás, az AI-átalakulás, a klímakrízis, az új munkamodellek, vagy a hálózati gazdaság viselkedése.

Magyarul: szotyizni a páholyban nem bűn. De ha az ember csak ezt látja, akkor a magyar jövőt nem tudja olvasni.

Vegyünk egy alternatív gondolkodás-mintázatot. Egy ember, aki harminc éven át nem egyetlen helyi mintázatot tanult túl — hanem a hálózatok globális szerkezetét vizsgálta. Aki nem a kerületi pártgyűlés zenét próbálta megérteni, hanem azt, hogy miért skálamentes a fehérje-fehérje kölcsönhatások eloszlása, és miért hasonlít ez az Internet topológiájára, vagy a koronavírus terjedési mintázatára, vagy az emberi karrier-pályákra.

Ez az ember Barabási Albert-László. Az 1967-ben Marosvásárhelyen született, romániai magyar fizikus, aki a Notre Dame Egyetemen, majd a Northeastern University-n végzi azt a munkát, amely a 2000-es évek óta a „hálózat-tudományt" mint új diszciplínát alapozta meg.

A Linked könyv (2002) több millió példányban kelt el. A Network Science tankönyv ma 200+ egyetemen kötelező irodalom. A The Formula (2018) a siker hálózati alapjait térképezi fel.

Itt nem azt mondom, hogy Barabási „a tudományt értő ember". Azt mondom, hogy Barabási a teljes hálózatot mint olyan érti. A kapcsolódásokat. A hubok szerepét. A robusztusságot. A periferia funkcióját. A diffúziót. A skálamentes eloszlások következményeit.

Négy nagyon konkrét dolgot. Egyiket sem azért, mert Barabási politikus akar lenni — hanem mert a hálózat-tudomány alaptanításai automatikusan kihatnak arra, ki mit lát.

Most a konkrét tulajdonságokra. Mit hozna Barabási elnökként, amit a jelenlegi politikai mezőny nem hoz?

Először: a globalitás presztízs nélkül. Barabási nem azzal a „menő tudós" attitűddel jár, amelyet a nyugati körök egy részén látunk. A Marosvásárhely–Notre Dame–Boston útvonal magyarsága mély, sőt — ironikus módon — sokkal magyarabb, mint sok hangosan magyarkodó politikusé. Egy ilyen ember a Magyarországot mint globális csomópontot tudja reprezentálni, nem mint elszigetelt, sértődött kis-régiót.

Másodszor: a tudomány-alapú vezetés szelíd visszahozatala. Az elmúlt évtized magyar politikája szétdarabolta a tudomány és a közélet összefonódó szerveződését. Egy elnök, aki tényleges, élő, működő tudományos hálózat része, ezt a kapcsolatot — szimbolikusan és gyakorlatilag is — visszahozhatja. Nem azzal, hogy ideológiát hirdet. Azzal, hogy ő maga az.

Harmadszor: a komplexitás iránti tisztelet. Barabási egész munkássága arra szól, hogy a komplexitás nem ellenség. A komplexitás struktúra. A magyar közbeszéd jelentős része ennek pont az ellenkezőjén él: a komplexitást zavarosnak nevezi, és egyszerű megoldásokat ígér. Egy elnök, aki a komplexitást térképezhető szerkezetnek látja, megváltoztathatja a kollektív beszélgetést.

Egy nemzet jövője nem egy kerületi pártgyűlés gyengébb hangulatában dől el. Nem egy stadion VIP-páholyában dől el. Nem egy diplomáciai vacsora ülésrendjében dől el.

Egy nemzet jövője a kapcsolódásokban dől el — a tudományos, kulturális, gazdasági, baráti, családi, globális hálózatok élő topológiájában. Egy elnök, aki ezt érti, ránéz egy magyar kis falura és lát egy csomópontot. Ránéz egy diaszpórára és lát egy élő kötést. Ránéz egy nemzetközi tárgyalásra és lát egy információ-áramlás-rajzot.

Ez bölcs ember. Bölcs ebben az értelemben: nem csak okos. Hanem azt, hogy hogyan kapcsolódik minden mindennel — egész élete alatt térképezi.

Lehet, hogy egy ilyen ember nem szotyizik a páholyban. Lehet, hogy nem szeret futball-meccsre menni. Lehet, hogy egy interjúban bevallotta, hogy szereti a paprikás csirkét — de nem fog ezzel kampányolni. Lehet, hogy nem tudja, melyik a magyar Premier League slágere ezen a héten.

De pontosan tudja, miért egyforma a magyar tudományos közösség és a New York-i metróhálózat csomóponti statisztikai mintázata. És pontosan tudja, mit jelent ez a magyar jövőre.

Barabási Albert-László ilyen ember. Egy vita-indító mondat — szerintem érdemes átgondolni. A kommentekben várom a véleményeket.